Hivatásomat egy kivonuláshoz is tudnám hasonlítani, amint Egyiptomból Isten kivezeti népét és mutatja az utat a pusztában, ugyan úgy vezetett ki engem is megtapasztalva a szárazságot, éhínséget, Isten elleni lázadást de ugyanakkor a kegyelmét is. Ennek a vonulásnak nincsen vége még most is tart.
Amikor második szentgyónásomat végeztem, a gyóntató pap feladta penitenciaként, hogy faragjak egy kis keresztet. Neki is fogtam a keresztet faragni, de nem sikerült. (a fa kétszer is eltört s még a kezemet is elvágtam). Ez az esemény mélyen megmaradt bennem. Telt az idő, amikor 10 éves voltam a szüleim elváltak. Ez a pillanat, amikor Isten ellen lázadok, hogy miért engedte meg!
Amikor második szentgyónásomat végeztem, a gyóntató pap feladta penitenciaként, hogy faragjak egy kis keresztet. Neki is fogtam a keresztet faragni, de nem sikerült. (a fa kétszer is eltört s még a kezemet is elvágtam). Ez az esemény mélyen megmaradt bennem. Telt az idő, amikor 10 éves voltam a szüleim elváltak. Ez a pillanat, amikor Isten ellen lázadok, hogy miért engedte meg!
Én édesapámmal maradtam és Mária-Radnára költöztünk, ahol megismerkedtem a ferences testvérekkel. Az itteni időszakból, csak egy eseményt emelek ki: Amikor egy szentmisén ministráltam felmerült bennem a kérdés, hogy szerzetes legyek de ezt nem vettem figyelembe. Ismét telt az idő sok minden történ ahol megtapasztaltam Isten gondviselését. Elvégeztem az általános iskolát, és a testvérek javasolták, hogy menjek Udvarhelyre a ferences kollégiumba lakni és kezdjem el a líceumot. Itt ismét alkalmam volt közelebbről bele tekinteni a testvérek életébe. El kezdem a líceumot és ismét felmerült bennem a kérdés, hogy szerzetes legyek de én tagadtam mondván ez nem nekem való. Képtelen vagyok egész életemet leélni ilyen formában. Lemondani az életről, házasságról. Ez lehetetlen! Közeledett az érettségi és egyre jobban bennem motoszkált egy hang, amelyet nem akartam meghallani, háttérbe szorítottam de végül az egyik idős atyát megkérdeztem mi tévő legyek? Azt tanácsolta, hogy egy hétre menjek egy kolostorba, és figyeljem közelebbről a testvérek életét. (Gondoltam magamban eddig is volt alkalmam ezt látni de megfogadtam tanácsát.)
Elmentem de semmi olyat nem találtam, ami újdonság lett volna számomra, ami vonzott volna. Kerestem az utat, végül azt mondtam, elmegyek, megkezdem a jelölt évet, és ha egy hónap alatt nem történik semmi, akkor ott hagyom. (ez a jelöltév gondolkodási, illetve fogadalom nélküli időszak). Egy hónap után nagyon elszomorodtam, mert tényleg semmit nem találtam. Semmi olyan nem volt, ami miatt ott maradtam volna. Már gondolkodtam azon, hogy haza megyek de az egyik testvér adott egy könyvet, hogy olvassam el, (persze ő nem tudta, hogy milyen kérdés foglalkoztat engem) én elfogadtam és elolvastam. (a könyv címe a Filókália, amely az egyiptomi szerzetes atyák válogatott írásait tartalmazza). Ez a könyv, hatással volt rám, és az imádság felé terelt. Ekkor rájöttem, hogy életemet Isten nélkül akarom rendezni. Átgondoltam az életemet imádkozva és rájöttem: hogy a gyóntató pap által Isten üzent nekem, faragjam az élet keresztjét, amely az egész életet átöleli. Rájöttem arra is, hogy nem véletlenül kerültem Mária Radnára egy kegyhelyre, nem véletlen merült fel bennem a kérdés, hogy szerzetes legyek, amely hangot nem vettem figyelembe, nem véletlen kerültem Udvarhelyre. Ahol ismét testvérek körében, lehetem. (Azt is elmerem mondani, fiatalságom ellenére, hogy a ferences életet nem könyvből olvasva ismertem meg, hanem a konkrét helyzetben, a maga realitásában.) Nem véletlen az idős atya tanácsa.
Ezek mind Isten tervét mutatták velem kapcsolatban. Világosak számomra. Ezek olyan jelek számomra, amelyek meggyőztek. (Mintha azt mondaná Isten: ( Nem látod, vak vagy, üzenek neked, és te nem veszel észre, nem figyelsz rám!) Ezt csak akkor vettem észre, amikor Isten fényében néztem az életem, imádságban tekintem át a múltamat. Erre persze időt kell száni, hagyni, hogy Isten működjön bennem, hogy felfedezem ajándékát. A hivatás ajándékát nem elég megkapni, elfogadni, hanem vigyázni is kell rá. Olyan, mint egy virág, ha nem öntözöm kiszárad, persze szárazon is meg van, de nem szépíti a környezetet. Nekem ápolnom kell, a növekedést pedig Isten adj. Hivatásom akkor lesz gyümölcsöző, ha azt az imádság vizével öntözőm. Másrészt ez az ajándék nem saját magamért van, hanem másokért. Másokat elvezetve az üdvösség útján, üdvözülök én is.
Éppen ezért kérem imáitokat, hogy mindazok, akik ezt az utat választották Istennek tetsző életet éljenek, hogy igazán „Jó Pásztorok lehessenek”, szeressék övéiket kivétel nélkül, személyválogatás nélkül, vigyázzanak az ajándékra, imádva Őt szívükben mindig.
Elmentem de semmi olyat nem találtam, ami újdonság lett volna számomra, ami vonzott volna. Kerestem az utat, végül azt mondtam, elmegyek, megkezdem a jelölt évet, és ha egy hónap alatt nem történik semmi, akkor ott hagyom. (ez a jelöltév gondolkodási, illetve fogadalom nélküli időszak). Egy hónap után nagyon elszomorodtam, mert tényleg semmit nem találtam. Semmi olyan nem volt, ami miatt ott maradtam volna. Már gondolkodtam azon, hogy haza megyek de az egyik testvér adott egy könyvet, hogy olvassam el, (persze ő nem tudta, hogy milyen kérdés foglalkoztat engem) én elfogadtam és elolvastam. (a könyv címe a Filókália, amely az egyiptomi szerzetes atyák válogatott írásait tartalmazza). Ez a könyv, hatással volt rám, és az imádság felé terelt. Ekkor rájöttem, hogy életemet Isten nélkül akarom rendezni. Átgondoltam az életemet imádkozva és rájöttem: hogy a gyóntató pap által Isten üzent nekem, faragjam az élet keresztjét, amely az egész életet átöleli. Rájöttem arra is, hogy nem véletlenül kerültem Mária Radnára egy kegyhelyre, nem véletlen merült fel bennem a kérdés, hogy szerzetes legyek, amely hangot nem vettem figyelembe, nem véletlen kerültem Udvarhelyre. Ahol ismét testvérek körében, lehetem. (Azt is elmerem mondani, fiatalságom ellenére, hogy a ferences életet nem könyvből olvasva ismertem meg, hanem a konkrét helyzetben, a maga realitásában.) Nem véletlen az idős atya tanácsa.
Ezek mind Isten tervét mutatták velem kapcsolatban. Világosak számomra. Ezek olyan jelek számomra, amelyek meggyőztek. (Mintha azt mondaná Isten: ( Nem látod, vak vagy, üzenek neked, és te nem veszel észre, nem figyelsz rám!) Ezt csak akkor vettem észre, amikor Isten fényében néztem az életem, imádságban tekintem át a múltamat. Erre persze időt kell száni, hagyni, hogy Isten működjön bennem, hogy felfedezem ajándékát. A hivatás ajándékát nem elég megkapni, elfogadni, hanem vigyázni is kell rá. Olyan, mint egy virág, ha nem öntözöm kiszárad, persze szárazon is meg van, de nem szépíti a környezetet. Nekem ápolnom kell, a növekedést pedig Isten adj. Hivatásom akkor lesz gyümölcsöző, ha azt az imádság vizével öntözőm. Másrészt ez az ajándék nem saját magamért van, hanem másokért. Másokat elvezetve az üdvösség útján, üdvözülök én is.
Éppen ezért kérem imáitokat, hogy mindazok, akik ezt az utat választották Istennek tetsző életet éljenek, hogy igazán „Jó Pásztorok lehessenek”, szeressék övéiket kivétel nélkül, személyválogatás nélkül, vigyázzanak az ajándékra, imádva Őt szívükben mindig.
Portik Lóránd
Örvendek, hogy ismét jelentkeztek a kispapok. Mert a MÉGIS-t vártuk annak idején és kíváncsian böngészgettük. - Jövök most, mint az öregek -: De bezzeg a mi időnkben csak az Irodalmi Iskola létezett, és az is csak belső használatra.
VálaszTörlésFiúk, bátorság, mutassátok, hogy vagytok és reméljük, hogy lesztek! Öregedő barátotok, Márkus András a sepsiszentgyörgyi "cigány pap"